Mert mindig van egy nullpont, ahonnan elindul valami...

2010-ben, már több éve próbálkoztunk a családalapítással. A meddőségi centrumban,ahova jártunk, a fizikai oldallal foglalkoztak, mindkettőnket egészségesnek tituláltak.A petevezetékeim viszont még laparoszkópos műtét után sem voltak átjárhatóak, így a lombikprogramot elkezdtük.  Sajnos a lelki hátterével nem tudtak már törődni. Szinte ésszel fel sem fogható, hogy ha ennyire direkten „kerülnek be a méhbe a pici kis életek”, miért nem 100%os ez a módszer? Mi történik abban a 9-10 napban, amikor már osztódott zigóta állapotban szinte csak fejlődni kellene? És 9-10 nap után a vérvétel miért jelzi mégis azt, hogy nincs élet odabenn. Nem voltunk benne a 10%ban, akinek elsőre sikerül. Sőt, a második próbálkozás is ugyanígy végződött.

Lelkileg nehéz állapot ez, már maga a tudat, hogy orvosi segítség szükséges, gyomoridegig hatoló tény. Nálam ez az állapot a „selejt vagyok” érzésig ment, és még időben felismertem, hogy lefelé tartó spirálban vagyok. Volt, amikor nagyon nehéz volt emberek között lenni, volt, aki rákérdezett, hogy ha ilyen régen vagyunk házasok, nem akarunk gyereket? Mondanom sem kell, sírva mentem arrébb ilyenkor. 14 évvel ezelőtt járunk, akkor még titkolni kellett ezt a folyamatot. Ha várandós nőt láttam, gombóc lett a torkomban, főleg, ha pl. dohányzó várandós jött velem szembe, dührohamot is kaptam ott azonnal. Kisgyerekek közelében sem mertem lenni, a folyamatos sírógörcs miatt.

A házunkban lakott egy hölgy, Merci, akinél meditációt tanultam, ő ajánlotta Ildit, akit Tündérkeresztanyámnak hívok azóta is, mert mint a mesében, megmutatta az utat a boldogság felé, és főleg egy módszer részese is lehettem, ami mélyre nyúlt és visszafelé és előrefelé is tisztított. Ő volt az első kineziológus, akivel találkoztam.

Már az első alkalommal olyan generációs blokkot oldottunk, ami elmozdította a követ a barlang nyílása elől, amiben épp benne ücsörögtem. Aztán havonta, szépen lassan kijöttem a barlangból, rátaláltam az utamra.

Útközben foglalkoztam a nőiességemmel, önismerettel, önszeretettel, oldódott sokminden mind a két irányba.

És a 3. lombikprogram idején készen álltam az anyaságra, és minden úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Pedig ikrek, pedig ők komplikációsok, pedig náluk félni kell(ett volna), de burokban voltunk. És jól voltam, egyensúlyban.

Várandósság alatt is jártam Ildihez, és egy másik szakemberhez, ennek volt talán az eredménye a lányok nagyon gyors, stresszmentes-még nekem is-születése.

Utána is folytattam a havi oldásokat,erről de ez már a történet sequelje, ahogy az angol mondaná.